Ha hinnék a sorsban, akkor gondolhatnám, hogy igencsak érdekes helyzetben kalauzolt. Körülbelül másfél hónapja rám írtál, hogy nincs-e kedvem fotózni téged. Elmondtad az ötleted és megfogott! Így igent mondtam. A rövid közös történetünket háttérbe téve álltam az egészhez. Olyan volt, mint egy átlagos lányt fotóztam volna, se több, se kevesebb. Fotózás közben nem éreztem semmi különöset, így utólag bevallva nem is vagyok 100%-osan megelégedve azzal a sorozattal. 
Miközben küldtem át a kész képeket elkezdtünk másról is beszélni. Újfent érdekessé váltál számomra. Kíváncsi voltam, hogy az a lány, akit egykor szerettem mivé vált, mivé alakult. Mindeközben megbeszéltünk egy újabb témát. Akkor már nem tudtalak úgy fotózni, mint egy átlagos lányt. Vicces, hogy ez a sorozat szerintem jobban is sikerült, de ami ennél is fontosabb.... egyszer csak öleltél vagy én öleltelek.... percekig nem történt más, csak az, hogy szorosan egymás karjában voltunk. Én magam sem tudom, hogy miképpen és milyen okból engedtem ennek az egésznek. Talán felfedezni véltem benned azt a lányt, akit anno szerettem. Aztán összeértek az ajkaink is. Csókolóztunk. Egyik pillanatban fotóztalak, a másikban újfent öleltük egymást, csókolóztunk. Arra a pár órára teljesen kizökkentem a tér-időből. 
Másnap gyorsan megbeszéltük, hogy ez az egész egyszeri és megismételhetetlen dolog volt. Mindez ellenére nem tudtam hova tenné ezt az egészet. Úgy voltam vele, hogy majd idővel úgyis elválik, letisztul bennem, hogy pontosan mit is érzek veled kapcsolatban. Aztán ahogy teltek, múltak a napok idővel azt vettem észre sokszor, hogy semmilyen szinten nem vagyunk kompatibilissak egymással. Néhányszor találkoztunk is, volt pillanat mikor láttam egy elejtett mondatodban, egy mozdulatodban, néha a szemedben azt a lányt, akit anno szerettem. De arra is ráébredtem, hogy az a lány már nem él. (hisz az évek alatt az ember sokat változik/változhat) A mai éneddel pedig nagyon sokszor félre értettük egymást, mást értettünk egymás mondataiból, szavaiból mint amit valójában mondani akartunk. Ennek hatására pedig egyre inkább távol éreztem magam tőled, távol kerültünk egymástól. 
Nem érzek fájdalmat, hogy ez történt, sőt őszintén örülök, hogy mindez így alakult, mert így annak a lánynak maradsz meg az emlékeimben akinél talán soha se szerettem eddig jobban senkit, nem pedig egy olyan személynek, akivel nem igazán értjük meg egymást komolyabb témákban. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a mostani éned rosszabb, csak más. Sokak szerint minden bizonnyal a mai H. a jobb. 
Zárásként pedig csak remélni tudom, hogy minden álmod és vágyad teljesül. 

Üdv: Stephen

Szeretnék elnézést kérni a múltkori bejegyzésem miatt. Természetesen nem úgy gondolom a dolgokat, ahogy leírtam. Egyszerűen sokat ittam és adott pillanatban könnyebb volt téged hibáztatni. Tudom jól, hogy aki hibás a jelenlegi helyzetért az én vagyok, Utálom is magam ez miatt rendesen.
Tegnap találkoztam Dórival. Újfent próbáltuk megfejteni, hogy miért szeretlek még mindig téged, mi az ami miatt így ragaszkodom hozzá. Persze nem kerültünk közelebb a megfejtéshez. Igazából nem is tudok egy-egy dolgot kiemelni, hogy ezért és ezért szeretlek. Az összhatás, Az aki és amilyen vagy. Így vagy csodálatos, szeretni való, egyedi. Például imádtam amikor énekeltél valamit, ahogy összebújva aludtunk el. Az illatodat, a pillantásod,bőröd  érintését és stb... nagyon sokáig lehetne sorolni...
De Dórival nem csak ezt a dolgot boncolgatunk. Elégettük a hozzám írt leveleidet, az emlékeket, hogy ne még véletlenül se törjön felszínre az a bizonyos érzés. Azt hittem, hogy minden levelet magammal vittem, de amint haza értem találtam egyet. Érdekes volt elolvasni: A szerelmünk olyan, mint a tenger. Hatalmas, fénylő és gyönyörű. És szabad szemmel sose láthatjuk a végét. Számunkra örök. Na pont az ilyen emlékek miatt tudom sokszor nehezen elfogadni, hogy ennyi volt, nincs esély. 
Sokan mondják, hogy harcoljak érted, hogy ne adjam fel. Sokszor én is úgy vagyok, hogy talán igazuk van, de énem másik fele tisztába van vele, hogy értelmetlen lenne minden egyes tett, amit érted tennék. Ez ma is kiderült, amit írtál tisztán mutatja, hogy ennyi volt. 
Ez az utolsó levelem. Tudom jól már írtam ezt, de ez most tényleg egy utolsó levél. Fura mód, pont a múltkori irományom után éreztem úgy, hogy szabad vagyok. Sikerült a szívem oly szegletébe zárni a feléd táplált érzelmeimet, hogy azok nem képesek befolyásolni a mindennapjaimat. Vagyis remélem tényleg így lesz, mert már párszor gondoltam így, de valahogy mindig felszínre törtek. Ilyenkor mindig feléledt bennem a remény, egy olyan jövőképet láttam, ahol újra van köztünk valami olyasmi, amit szerelemnek hívnak. De bárhogy is lesz, bármit is fogok érezni, újabb levelet nem fogok írni. 
Így a levelem vége felé szeretnék elnézést kérni tőled, hogy fájdalmat, csalódást okoztam. Hogy összetörtem valamilyen szinten az álmaidat.. Szeretném megköszöni, hogy szerettél. Köszönöm a boldog perceket, a felejthetetlen pillanatokat. Köszönöm, hogy részese lehetettem az életednek. Köszönöm, hogy próbáltál megmenti önmagamtól.

Remember us and all we used to be
I've seen you cry, I've seen you smile.
I've watched you sleeping for a while.

I'd be the father of your child.
I'd spend a lifetime with you.
I know your fears and you know mine.

Goodby My Lover, Goodby H.: Stephen 

Egy kicsit, vagyis nagyon ittas vagyok, lehet fogok olyat is írni most, amit ha olvasnál, személyesen mondanák neked igencsak rosszul esne neked. Szeretlek. Hiányzol. Nem tudom, hogy még miért érzek feléd még mindig így, de igazán már nem is érdekel. Úgy érzem, hogy te sose szerettél. Másnak képes voltál megbocsátani, hogy megcsalt, ellenben egy rossz döntésemet képtelen voltál megbocsátana, pedig elvileg annyira, mint engem még sose szerettél senkit. Tudtad jó, hogy számomra mindent jelent a szabadság, tudtad jól, hogy igencsak érzékenyen érint, ha valaki megakar változtatni. Te mégis arra kértél, hogy változzak. Én mindenben támogattalak, sose kértem, hogy miattam bármiről is lemondj, hogy változz miattam. Tudhattad előre, hogy fogok dönteni, ha választás elé állítasz. Persze idővel beláttam, hogy tévedtem, és életemben elöszőr változtam volna valakiért, erre 2 hónapra rá  reakciód az volt, hogy már nem szeretsz, találtál mást. Szerintem számodra nem voltam más, csak egy teszt. Egy teszt, amit sikeresen végre hajtottál.  Ha tényleg annyira szerettél volna, mint ahogy mondtad, írtad, akkor lehetetlen hogy ez az érzés 2 hónap alatt semmisé változik. De igazán nem is tudom, hogy miért írom le ezeket. teljesen értelmetlen minden szó, vágy, remény. 

Egy éve ezen a napon "fogyasztottuk" el a születésnapi ajándékom, amivel megleptél. Mennyi minden megváltozott. Te már mással vagy, én pedig epekedek csöndben utánad. Tudod sokat szoktam azon gondolkozni, hogy miért szeretlek még mindig téged. Ahányszor csak erre vetemedek igazán sose találom meg a választ. Kijött a Vámpírnaplók új része, nem tudom, hogy nézed-e... 

Maradok őszinte híved: Stephen

Már rég írtam neked. Reméltem, hogy ha nem írok, akkor könnyebben kitörlődsz belőlem, de tévedtem. Nincs összefüggésben. Nem tudom mit csináljak. Találkozgattam az elmúlt időkben több lánnyal is, de volt olyan randim, amely 15 percnél nem tartott tovább. Nem érint meg senki, egyszerűen hidegen hagynak az emberek. Tudom, valamilyen szinten megalázó, de szinte bármit megtennék, hogy újra együtt legyünk. 

Maradok őszinte híved: Stephen

Spotifynak köszönhetően mostanában elég sok új dalt megismertem.... pár napja ezt sodorta az útamba a sors... asszem minden benne van amit érzek.... 

"Érted bármit megteszek
Nélküled én elveszek
Nem ég bennem úgy a tűz
Ha engem messze elkerülsz
Hogyha nem hallom szavad
A lelkem többé nem szabad
Minden sóhaj fojtogat
Nem vívok többé harcokat"

Maradok őszinte híved: Stephen

Ma befejeztem egy projectem. Vajon láttad a képeket, vajon mit gondolsz róluk. Emlékszem régen te voltál az egyik fő kritikusom, akire mindig hallgattam, akinek kíváncsi voltam tényleg a véleményére. Általában pozitívan értékelted a fotóimat és éppen ezért féltem is tőle, hogy nem objektíven látod őket. És úgy tűnik, hogy jól éreztem. Mióta nem vagyunk együtt, nem beszélünk szinte egyetlen egy pozitiv jelzésed nem volt a képeimre. Anyukád és Szonja ellenben sokkal aktívabb lett ebből a szempontból. Érdekes. 
Ma volt a népszavazás... vajon voltál szavazni? Emlékszem azt mondtad, hogy anyud úgy szokott szavazni, ahogy apukád.... ezen mennyire kiakadtam... :) 

Maradok őszinte híved: Stephen 

Éjszak van. Hiányzik, hogy hozzád bújak, hogy érezzem az illatodat, halljam a szuszogásod. Nem tudok ezzel mit kezdeni. Nem értem, hogy miért érzem még azt, amit. Már hosszú hetek, hónapok teltek el, de még mindig szeretlek. Nem csökken annak a tátongó lyuknak a mérete, ami a hiányod következtében nőt a mellkassamban. Múlt héten mikor találkoztam Marcival, akkor szóba kerültek az álmok és mondtam neki, hogy én nem nagyon szoktam álmodni, az álmokra emlékezni. Erre az elmúlt napok álmaiból vannak emlékfoszlányaim egy arcról. A te arcodról...

Maradok őszinte híved: Stephen 

Egy önző kis pöcs vagyok. Eddig folyton arról írtam hogy én min megyek keresztül, hogy én mit érzek. Az meg se fordult a fejemben, hogy te mit éreztél, min mentél keresztül mikor véget vetettem a kapcsolatunknak. Milyen érzés volt, hogy mikor döntenem kellett, akkor helyetted az egyik káros szenvedélyemet választottam. Ha erre gondolok nem is olyan meglepő, hogy ilyen hamar elmúlt a felém érzett szerelmed. Hisz igazán nem is választás elé állítottál, nem vártad el, hogy soha se csináljam. Egyszerűen csak azt szeretted volna, ha ritkábban csinálom. De megijedtem. Gyerekként viselkedtem és ellöktelek magamtól. A lányt aki önmagamért szeretett. Úgy szeretettél amilyen vagyok, de én jól elcsesztem. Hatalmas csalódás lehetett szembesülni a döntésemmel. Kis túlzással egy világ omolhatott össze benned. Tudom nem olvasod, de sajnálom, hogy ekkora csalódást okoztam. Nem is értem, hogy dönthettem így. Sajnálom még egyszer. Bár az is lehet, hogy csak én gondolom így és igazából nagyon egyszerűen túl tetted magad rajtam.

Maradok őszinte híved: Stephen 

Fiatalon mindig féltem, hogy nem lesz barátnőm, hogy sose fogom megtalálni az igazit. Vagy ha meg is találom, akkor viszonzatlan lesz majd. Tudod jól, hogy eléggé kritikus vagyok önmagammal és igencsak rossz véleménnyel vagyok magamról. Aztán az élet úgy hozta, hogy idővel mégis csak lett barátnőm. Boldog voltam, szerelmesnek gondoltam magam. De mint a legtöbb első szerelem persze ez sem tartott örökké. Aztán ahogy az a nagykönyvben meg van írva jött egy új lány. Új szerelem, újra boldogság, aminek a vége szintúgy szakítás lett a vége. Idővel észre vettem, hogy képtelen vagyok kötődni bárkihez is. Kapcsolataimnak én vetettem véget, úgy igazán meg se érintettek. Valahogy úgy voltam vele, hogy ez az élet rendje, ahogy a nyárt is követi az ősz, úgy fog jönni mindig egy új lány, egy új szerelem. Azt gondoltam, hogy veled is így lesz. Hogy majd élem tovább a minden napjaimat és kész. De nem ez történt. Miután ellöktelek magamtól jöttem rá, hogy pontosan mit is jelentettél, jelentesz számomra. Tudom közhely, de egyszóval mindent. Már az filmben illő volt, ahogy egymásba szerettünk. Szárnyaltunk. Mondhatni tudom, ismét közhely mi voltunk a legboldogabb emberek a Földön, vagyis a vallomásaid, leveleid alapján erre következtettek. De gyerekként viselkedtem mikor fel kellett volna nőnöm, mikor félre kellett volna tennem a büszkeségem, akkor elfutottam. A legrosszabb döntést hoztam, amit hozhattam. Azóta újabb közhely zombiként bolyongók. Egyik percben még semmi bajom, de a következőben már nem találom a helyem, ürességet érzek a mellkasamban. Rám tör egy leírhatatlan érzés. Félelem attól, hogy egyre távolabb sodródunk egymástól. Rettegve képzelem el azt a pillanatot, hogy úgy sétálsz el mellettem, hogy meg se ismersz. Hogy a sok közös emlékből számodra idővel semmi sem marad.

 Maradok őszinte híved: Stephen