Remény. Ez maradt. Remény egy olyan jövő iránt, amelyben majd újra egy párt fogunk alkotni. Reménykedni abban, hogy újra összehoz minket majd valamikor az élet. De addig is valaminek változnia kell, valaminek történnie kell. A szerelmen kívül annyi csoda és varázslat van a világon, hogy nem éri meg ez miatt búslakodni. Az élet túl rövid, egy pillanat elég és lemaradhatunk bármiről. Nem azt mondom, hogy nem szeretlek, mert szeretlek. Nem azt mondom, hogy nem hiányzol, mert hiányzol. De ezeket az érzéseket el kell temetnem magamban. Jó mélyre, elzárni és a kulcsokat eldobni. Muszáj megtennem, hogy ezek az érzések ne befolyásolják a döntéseimet, a mindennapjaimat. Nem szabad hagynom, hogy ez a fájdalom megakadályozzon abban, hogy észre vegyem a világban rejtőző többi csodát és varázslatot. 
Az élet nem egy hollywoodi romantikus film, nem egy tündérmese. Nem várhatom, hogy bekopogsz az ajtón, a nyakamba ugrasz és azt mondod, hogy szeretsz. Lehet, hogy már sose leszek szerelmes, lehet, hogy sose fogok már úgy szeretni senkit, ahogy téged.... de élnem kell... 

Maradok őszinte híved: Stephen