Ha hinnék a sorsban, akkor gondolhatnám, hogy igencsak érdekes helyzetben kalauzolt. Körülbelül másfél hónapja rám írtál, hogy nincs-e kedvem fotózni téged. Elmondtad az ötleted és megfogott! Így igent mondtam. A rövid közös történetünket háttérbe téve álltam az egészhez. Olyan volt, mint egy átlagos lányt fotóztam volna, se több, se kevesebb. Fotózás közben nem éreztem semmi különöset, így utólag bevallva nem is vagyok 100%-osan megelégedve azzal a sorozattal. 
Miközben küldtem át a kész képeket elkezdtünk másról is beszélni. Újfent érdekessé váltál számomra. Kíváncsi voltam, hogy az a lány, akit egykor szerettem mivé vált, mivé alakult. Mindeközben megbeszéltünk egy újabb témát. Akkor már nem tudtalak úgy fotózni, mint egy átlagos lányt. Vicces, hogy ez a sorozat szerintem jobban is sikerült, de ami ennél is fontosabb.... egyszer csak öleltél vagy én öleltelek.... percekig nem történt más, csak az, hogy szorosan egymás karjában voltunk. Én magam sem tudom, hogy miképpen és milyen okból engedtem ennek az egésznek. Talán felfedezni véltem benned azt a lányt, akit anno szerettem. Aztán összeértek az ajkaink is. Csókolóztunk. Egyik pillanatban fotóztalak, a másikban újfent öleltük egymást, csókolóztunk. Arra a pár órára teljesen kizökkentem a tér-időből. 
Másnap gyorsan megbeszéltük, hogy ez az egész egyszeri és megismételhetetlen dolog volt. Mindez ellenére nem tudtam hova tenné ezt az egészet. Úgy voltam vele, hogy majd idővel úgyis elválik, letisztul bennem, hogy pontosan mit is érzek veled kapcsolatban. Aztán ahogy teltek, múltak a napok idővel azt vettem észre sokszor, hogy semmilyen szinten nem vagyunk kompatibilissak egymással. Néhányszor találkoztunk is, volt pillanat mikor láttam egy elejtett mondatodban, egy mozdulatodban, néha a szemedben azt a lányt, akit anno szerettem. De arra is ráébredtem, hogy az a lány már nem él. (hisz az évek alatt az ember sokat változik/változhat) A mai éneddel pedig nagyon sokszor félre értettük egymást, mást értettünk egymás mondataiból, szavaiból mint amit valójában mondani akartunk. Ennek hatására pedig egyre inkább távol éreztem magam tőled, távol kerültünk egymástól. 
Nem érzek fájdalmat, hogy ez történt, sőt őszintén örülök, hogy mindez így alakult, mert így annak a lánynak maradsz meg az emlékeimben akinél talán soha se szerettem eddig jobban senkit, nem pedig egy olyan személynek, akivel nem igazán értjük meg egymást komolyabb témákban. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a mostani éned rosszabb, csak más. Sokak szerint minden bizonnyal a mai H. a jobb. 
Zárásként pedig csak remélni tudom, hogy minden álmod és vágyad teljesül. 

Üdv: Stephen