Évekkel ezelőtt megismertem egy lányt. Eleinte nem nagyon volt szimpatikus. De aztán egyik pillanatról a másikra nagyon közel kerültünk egymáshoz, nagyon jól megértettük egymást. Mint valami hirtelen jött vihar, úgy költözött a szívembe. Hirtelen azon kaptam magam, hogy az életem hátralévő részében vele akarok lenni.  
A zsigereimben érzem, hogy ő az igazi. Teljesen bolond, mindig képes mosolyt csalni az arcomra. De mindezek mellett bármely komolyabb témáról is órákon át lehet vele beszélgetni. Amennyire extrovertált annyira igényli, hogy foglalkozzanak vele. Rólad van szó Hanna!! 
Ez eddig mind szép és jó. A probléma az, hogy elfordultam tőled, tettem a dolgom, játszottam a hülyét. Nem emlékszem mikor változott meg minden. De egyszer csak megtörtént. Nem fogtam fel, hogy egy kapcsolatban fontos, hogy mindkét fél feláldozzon bizonyos dolgokat..  
Csak éreztem, hogy megtörtént, egy nap még legyőzhetetlen voltam, érinthetetlen. A következőben, mintha szívem a mellkasamon kívül vert volna. Szerelmedként megfogadtam, hogy megfoglak mindentől védeni, de sose hittem volna, hogy én fogom a legnagyobb fájdalmat okozni. Ha erre gondolok a szívem szakad meg. Leginkább attól félek, hogy, egyre kevesebbet fogunk beszélni, találkozni. És ettől halára rémülök, mert ha nem lehetek veled, attól félek elsodródunk egymástól. A rossz az, hogy nem tudom hogyan lehetnék veled újra. Hisz én voltam az, aki ellökött magától. A Világ tele van veszélyekkel és elég ha az ember egyet pislant, máris lemarad valamiről. Egy pillanat alatt eldől minden. 
Nem tudom mi lesz köztünk, nem tudom mit rejt számunkra a jövő. Nem tudom megmagyarázni miért kéne bíznod még bennem. De melletted végre hazataláltam . És nagyon jó kávét főzöl... ez is elég sokat számít nem igaz?? 

Őszinte híved: Stephen