Talán az emberiséggel egy idős az a kérdés hogy mi értelme az életnek, hogy mi céllal születtünk erre a világra. Az évszázadok alatt milliók keresték erre a választ, különböző válaszokat találva. A legtöbben valami magasztos célt neveztek, neveznek meg. Maradandót alkotni, felfedezni valami újat, jobbá tenni, megváltani a világot. Pedig a válasz a kérdésre szerintem sokkal kézenfekvőbb. Megtalálni a boldog befejezést, megtalálni az igaz szerelmet. Azt a személyt megtalálni, aki mellett legyőzhetetlennek érzed magad, aki mellett önmagad lehetsz. Nem könnyű, sőt nagyon nehéz. Sokan észre se veszik, csak annak elvesztése után döbbenek rá, hogy minek is a birtokában voltak. Én is a későn ébredők táborát erősítem. Féltem, makacs voltam és ellöktelek magamtól. Későn döbbenve rá, hogy pontosan mit is jelentesz nekem. 
Nem tudom, hogy te pontosan mit érzel, minthogy azt se tudom, hogy én évek múlva hogyan fogok érezni, de jelen pillanatban úgy érzem, hogy nekem te vagy a boldog befezés.

Maradok őszinte híved: Stephen

Képzeld, ma voltam fotózni. Szerintem jó képek lettek. Nagyon fura, mert ugye régen mindig átküldtem őket és véleményezted. Fura nem tudni róluk a véleményedet. Bár, hogy őszinte legyek ez az egész fura. Nem beszélni veled, nem tudni mi van veled. Tudod mi hiányzik nagyon? Az illatod. Kevés csodásabb dolog volt, mint hozzád bújva, az illatodat érezve elaludni. Majd ugyanígy ébredni....

Az a legrosszabb, hogy a saját szívünk által kreált remény a legerősebb méreg, amely képes hosszú időn át megbénítani az embert. Hinni, reménykedni egy olyan valamiben, ami már nem létezik. Az agyad hiába tudja az igazságot, ha a szíved azt nem képes, nem tudja elfogadni.Képtelen elfogadni, hogy ilyen hamar elmúlt, hogy az a nagy tűz nyomtalanul kihunyt. Valami oknál fogva reménykedik benne, hogy a lelked mélyén még érzel valamit, hogy újra lesz köztünk egy varázslatos pillanat, amikor annyi idő után újra minden rendben lesz. 

Őszinte híved: Stephen 

Évekkel ezelőtt megismertem egy lányt. Eleinte nem nagyon volt szimpatikus. De aztán egyik pillanatról a másikra nagyon közel kerültünk egymáshoz, nagyon jól megértettük egymást. Mint valami hirtelen jött vihar, úgy költözött a szívembe. Hirtelen azon kaptam magam, hogy az életem hátralévő részében vele akarok lenni.  
A zsigereimben érzem, hogy ő az igazi. Teljesen bolond, mindig képes mosolyt csalni az arcomra. De mindezek mellett bármely komolyabb témáról is órákon át lehet vele beszélgetni. Amennyire extrovertált annyira igényli, hogy foglalkozzanak vele. Rólad van szó Hanna!! 
Ez eddig mind szép és jó. A probléma az, hogy elfordultam tőled, tettem a dolgom, játszottam a hülyét. Nem emlékszem mikor változott meg minden. De egyszer csak megtörtént. Nem fogtam fel, hogy egy kapcsolatban fontos, hogy mindkét fél feláldozzon bizonyos dolgokat..  
Csak éreztem, hogy megtörtént, egy nap még legyőzhetetlen voltam, érinthetetlen. A következőben, mintha szívem a mellkasamon kívül vert volna. Szerelmedként megfogadtam, hogy megfoglak mindentől védeni, de sose hittem volna, hogy én fogom a legnagyobb fájdalmat okozni. Ha erre gondolok a szívem szakad meg. Leginkább attól félek, hogy, egyre kevesebbet fogunk beszélni, találkozni. És ettől halára rémülök, mert ha nem lehetek veled, attól félek elsodródunk egymástól. A rossz az, hogy nem tudom hogyan lehetnék veled újra. Hisz én voltam az, aki ellökött magától. A Világ tele van veszélyekkel és elég ha az ember egyet pislant, máris lemarad valamiről. Egy pillanat alatt eldől minden. 
Nem tudom mi lesz köztünk, nem tudom mit rejt számunkra a jövő. Nem tudom megmagyarázni miért kéne bíznod még bennem. De melletted végre hazataláltam . És nagyon jó kávét főzöl... ez is elég sokat számít nem igaz?? 

Őszinte híved: Stephen 

Ennyi volt. Tudatosult bennem. Ahogy beszéltél hozzám, ahogy néztél, vagyis pontosabban ahogy nem néztél rám. Szoknom kell ezt a felállást. Ülni melletted, miközben egy láthatatlan fal van köztünk, amely fényévekké változtatja a centimétereket. Ülni melletted, de meg nem érinteni, titokban fürkészni a tekintetted. Tartani a három lépés távolságot, eltalálni a megengedett szavakat, mondatokat... talán egy kicsit ridegnek és flegmának is tűnhetem.. De mindezek ellenére valahol boldog is voltam. Hisz láthattalak, hallhattam a hangod. 
Volt egy pillanat, mikor mindketten feküdtünk a fűben. Némán fürkésztük a csillagos eget. Abba a pillanatban mindent bele lehetett képzelni, a múltat, egy lehetséges jövőt.... de aztán a valóság felébresztett. A valóság amelyben már nincs Mi, hanem van Te és van Én.  
Tudom jól, hogy az így induló barátságok általában igen rövid életűek, de remélem mi kivételek leszünk...

Maradok őszinte híved. Stephen

Köszönöm. Hosszú ideje újra boldog voltam. Ha csak pillanatokra, de boldog voltam. Bővebben holnap, most emésztem a mai nap eseményét. 

Maradok őszinte híved: Stephen

"Wherever you go, whatever you do
I will be right here waiting for you
Whatever it takes or how my heart breaks
I will be right here waiting for you"